Mira Sabo írónő megajándékozza a hűséges olvasóit.
Írj 10 mondatot és kapsz egy fejezetet, INGYEN, egy még meg sem jelent könyvből!
Úgy döntöttem, itt az ideje átlépni a mindentudás flegmaságán és be kell vonjalak benneteket, az új könyvem előkészületeibe.
Tudjátok. NEKTEK írok. Még akkor is, ha el-eltűnök néha.
Mert bármennyire is szeretné az író, ignorálni az olvasók véleményét, nem teheti meg. Az olvasók, a legfőbb fogyasztóim, nem cuki, pici, droidok, akik tapsszóra lájkolnak, megosztanak, olvasnak és felszólításra megdícsérnek. Az egómat sem símogatják át egy szöszhengerrel, ami leszedi a fölösleget és elsimítja a használhatót. Kedves anyukáknak sem látszanak, akik feladják a dicsőség kabátját és még talán, az orromat is megtörölgetik. Nem. Hasznos gondolatok birtokosai vagytok és nekem önteltség lenne azt állítani, minden vágyatokat ismerem. Dehogy… (Bár nagyon szeretném)
Mira Sabo írónő vagyok és épp új történetemen dolgozom, ami a Birtoklás-trilógia kibővített változata, másik szemszögből. Rendhagyó módon, csupa olyan sztorival, ami kimaradt az első sorozatból. Mostanság 100 EZER szó van mögöttem, az új regény kapcsán, amit persze úgy alakítottam, hogy izgalmas legyen, élményt nyújtson, széthasítson a feszültség, egy olyan ember szavaival, aki oly sok érzelmet váltott ki belőletek, de most már, rátok van szükségem. Unom már az egoista Tamássy szavait hallgatni. Konkrétan a TE véleményed érdekel, aki ezt most olvassa!
A kérdésem pedig az, hogy mi lenne, amit semmiképpen nem hagynál ki, a trilógia másik szemszögéből? Titkokra vágysz? Szenvedélyre? Feszültségre? Mi az, ami feltétlenül izgatja, kiéhezett fantáziátokat? Szerintetek Szófia, Áron, vagy Zsolt az igazi főszereplő? Mennyi erotika az elég? Mi a fő tulajdonsága a főszereplő karakterének, amit legjobban kedveltek benne és mi az, amit nem? Ja és még egy! Mi az, amit gyűlölsz, amikor egy regényt, másik szemszögből is elolvasol? Egyáltalán, miért olvasod el?
Ha írsz, legalább 10 összetett mondatot erről, egy hónapon belül és tudatod velem, az e-mail címed és a telefonszámod, (mindkettő szükséges) egy privát üzenetben, én elküldöm neked az új regényem első fejezetének linkjét.
IGEN, JÓL HALLOTTAD!!!
Természetesen akkor, amikor már nyomdakész, de sokkal előbb láthatod, mint bárki és a megjelenésről is értesítést küldök neked.
Ide küldheted a véleményed: mira@mirasabo.com
vagy keress a Facebookon Mira Sabo hivatalos oldalán itt: https://www.facebook.com/SaboMira
Tudnod kell, hogy szívesen segítek a kezdő íróknak ezért indítottam el a YouTube-on a Van Véleményem vlogot amiben kaphatsz információt az írók életéről, a könyvkiadásról és mindenről ami csak árdekel a szakmával kapcsolatban.
Keress rá: Mira Sabo – Van Véleményem vagy kattints ide: Mira Sabo YouTube csatornája
Mira Sabo