Amikor meghatározó könyv vagy filmélményben van részünk, éhezni kezdünk a hasonló keresésére és rögtön a Libri romantikus könyvek lapján, illetve a pszicho thriller könyvek között esetleg a női pszichothriller könyvek között kezdünk böngészni, pedig valljuk be, diszkomfort érzetünk támad bizonyos nem hétköznapi jelenetek olvasása közben.
Idegennek érezzük a nyomás alatt teljesítő szereplők döntéseit, félreérthető párbeszédét – ami ugye a műfaj sajátossága -, és mégis óriási olvasótábora van.
Szükségünk van talán az izgalomra? A lélektani regények megindultsága, a pszichológiai thriller kiváltotta drukk, ami végigkísér olvasás közben, mind-mind felráznak.
Erre próbáltam összpontosítani a Fehér Gallér sorozatban, főleg az Előjog című regényben magam is. A lélektani regények legfőbb célja, hogy kidomborítsák a szereplők gondolatvilágát – akár a tudatalattit erőteljesen kihangsúlyozva – hogy jobban érthetővé váljon a motiváció.
A Fehér Gallér sorozat férfi főszereplője egy multiplex személyiségzavar következtében beszélget az egyik benne lakó személyiségével, és úgy vélem, ennél mélyebb megközelítésből nehéz is lenne ábrázolni azt.
Talán csak egy könyvben olvastam hasonlót, ami vérbeli thriller regény volt, ez Alessandra Torre Sötét hazugságok című kötete, ezt mindenkinek szívből ajánlom; illetve ide sorolhatnám az HBO Mr. Robot című sorozatát, ami ugyan nem könyv, de a thriller zseniális eszközeivel operál, amikor a mentális betegséggel küzdő hekker személyiségzavarának témaköréhez nyúl. Bizony nem könnyű megjeleníteni két személyt egy testben, ahogy az Előjog című könyvemben jómagam is megküzdöttem ezzel. Viszont a történet épp ezen elemektől lesz összetett.
Lehet még tovább is menni?
Akik keveset tudnak a pszichothriller műfajról, talán azonnal a horror ugrik be, pedig valójában lehet krimibe illően fordulatos, miközben izgalomban tart az ismeretlentől való félelem. A Birtoklás-trilógia és a Fehér Gallér sorozat narratívája egyaránt elbeszélő jellegű és a pszichológiailag terhelt szereplő szemszögéből is megvilágítja az eseményeket. Ugyanakkor az Amíg kinyílik a szemünk című történetemben ez a terhelt szereplő egy családon belüli erőszakot elszenvedő nő, amivel az én generációm leginkább a Betty Mahmudi Lányom nélkül soha című könyvében ismerkedett meg fiatalon, vagy ide sorolhatjuk Jean Sasson A fátyol mögött című könyvét is. Kicsit ilyen Szófia sorsa is a Birtoklás-trilógia lapjain. Az említett könyvekben szembesültünk a nők minden elszántságával, az élni akarással, az anyai ösztönnel, és amit túlélőképességünkről tudni kívántunk, ott elolvashattuk. Amikor a Birtoklás-trilógia első kötetén dolgoztam a főszereplő nő Szófia karakterében hasonló elszántsággal ábrázoltam mindezt. A pszichológiai nyomás, vagy a szereplő reakciói adott stresszhelyzetben az olvasónak sem könnyű, ezért mérsékelten kell játszani a még éppen elviselhető – de ettől provokatív és izgalmas -, és a már kibírhatatlan, rossz érzésbe átcsapó érzelem között. Sokan beszámolnak róla, hogy szinte átélik az adott eseményeket, néha a borzalmakat is, ahogy az én könyveim esetében is teszik ezt az olvasók. Így tehát a provokációt addig szabad csak folytatni, amíg megmarad az élvezetes szinten. Csak aztán fel kell tenni a kérdést, mennyire lehet hiteles egy erőszakos jelenet, ha azt visszafojtva adjuk át? Végtére is pszicho thriller könyvekről beszélünk, kell az extra szívdobogás, vagy nem? Az Amíg kinyílik a szemünk című regényem kulcsjelenete az első fejezet, ami lényegében kiverte a biztosítékot a szerkesztők körében, mert in medias res kezdés – tulajdonképpen csak egy thrilleri sajátosság – ami a jóérzésre játszik. Azt mondják, így csinálják a nagyok. Jessica Knoll a Cosmopolitan szerkesztőjének könyve, a Szerencse Lánya is hasonlóképpen erősen indít, lefekteti a történet hangulatát, megragadja az olvasó figyelmét azzal, hogy egy kés méricskélésével kezdi. Egyszóval a thriller izgalmai megvalósíthatatlanok lennének akciódús és drámai jelenetek nélkül. Nem lenne borzongás. Egy romantikus thriller könyv esetében pedig a szerelmi szálban lehetünk biztosak, ha kiszakadni vágyunk a hétköznapokból.